Üdvözlet Vásárló, Bejelentkezés / Regisztráció.
Nincsenek termékek a kosárban.
Bezárás

Homlokzatképzés, hőszigetelés hatásai, tények és tévhitek

2014-05-09 Hasznos, Olvasásra

A polisztirolos hőszigeteléssel kapcsolatban sokakban felmerül, milyen mértékben csökkentjük az épület „lélegzését”? Jogosan tartanak-e az építtetők attól, hogy a lakásban keletkező pára a lakásban marad, lecsapódik a belső felületekre és penészfoltok alakulhatnak ki?

 98795

A közhiedelemmel ellentétben a külső falak nem lélegeznek. A helyiség levegőjének páratartalma normál (szigetelés nélküli) falazatok esetében is igen csekély mértékben képes a falazaton keresztül eltávozni. A páradiffúzió során körülbelül a nedvességtartalom 1-4 %-a teszi ezt meg. A belső burkolatok, falazatok, bútorok felvesznek a levegőből nedvességet, de a legtöbb mennyiség természetes vagy mesterséges szellőztetés során távozhat az épületekből. A jól tömített nyílászárók mellett naponta többször kell szellőztetnünk. A beltéri diszperziós festékek mellett egyre nagyobb az igény a szilikát festékekre is. A tervezők, műemlékvédelmi szakemberek már régóta előszeretettel ajánlják, alkalmazzák.

Egy jó szigetelő képességű vastag falazat (38-44 cm), vagy pedig egy kevésbé szigetelő tömörebb, külső oldali szigeteléssel készült vékonyabb falazat (25-30 cm) a szerencsésebb megoldás?

A tömörebb falazat jobb hőtároló képességű. Kiegyenlítő hatása pozitívan hat a belső mikroklímára. A szigeteléssel eltakarhatjuk az esetleges hajszálrepedéseket, megakadályozhatjuk a hőhidak káros hatását, energiát spórolhatunk meg.

A legismertebb a polisztirolos és az ásványi szálas rendszer. A műszaki és esztétikai igényekhez igazodva, ennél jóval többet tudunk ajánlani.

A hőszigetelések befejező rétegeit rendkívül magas hőingadozás érheti. Ezért inkább világosabb árnyalatokat válasszunk..

készülő homlokzat

A cementes ragasztók esetén egy nagyobb kaviccsal maradandó sérülést okozhatnak a gondatlan emberek. Cementmentes ragasztó (Dispersionskleber) és ágyazó habarcs (Armat Classic) használata lehetővé teszi, hogy nem nedvszívó aljzatokra (pl. fém lemez, OSB lap) is biztonsággal alkalmazzuk azokat, valamint rendkívüli ütésállósságot is elérhetünk velük. Ráadásul így sötétebb színt is lehet alkalmazni. Legtöbbször vékonyvakolattal, ritkábban festéssel esetleg egyéb burkolattal is befejezhetjük a rendszert. Nagyobb súlyú burkolatok rögzítése igen körülményes, viszont kőhatású, antikolt felületképzés az MP vakolatokkal esztétikusan kivitelezhető.

StoLevell Classic

A szigetelés vastagságának mértékét a meglévő falazat hőszigetelő képességéhez igazítsuk, ne pedig a szomszédoknál, ismerősöknél látottak legyenek a követendőek. A kellemes hőérzetet nem csak a szoba levegőjének hőmérséklete határozza meg. Legalább ilyen fontos a határoló falak felületi hőmérséklete is. A hidegebb falak rontják komfortérzetünket. Vastagabb szigeteléssel magasabb lesz a falak belső hőmérséklete, ami jobb közérzetet biztosít. Másrészt minél nagyobb a szigetelés vastagsága, annál kevesebb az esély a penészképződésre. Minden épületet egyedileg célszerű megvizsgálni, s a lehetőségek keretein belül kiválasztani a legjobb megoldást. Az anyag- és színválasztáshoz, valamint a szakszerű kivitelezés érdekében ingyenes szaktanácsadást biztosítunk.

 

Itt megtekintheti a különböző falazatok hőátbocsátási értékeit.

Várjuk kedves vásárlóinkat webes felületünkön, telefonon vagy üzletünkben  személyesen.

üzlet 1




A weboldal cookie-kat használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa! A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába! Bővebb információk >>

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás