Üdvözlet Vásárló, Bejelentkezés / Regisztráció.
Nincsenek termékek a kosárban.
Bezárás

Feladatunk egy öntödei vizsgálólabor meglévő, de használt  műgyanta padlóburkolatának megújítása volt.
A helyszíni szemle során a burkolaton nehéz leeső alkatrészek által okozott kitörések és mély karcok voltak láthatók. A Megrendelő által támasztott magas műszaki és esztétikai igények miatt úgy döntöttünk, hogy a kitörések javítását követően újraöntjük a helyiség padlóját.

 Nemak_1

Első lépésben az előkészítő munkákat végeztük el, mint például maszkolás, illetve kontúrvágás gyémántkoronggal.

Az egyébként teherbíró aljzatot gyémánttechnológiával felcsiszoltuk, hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket és érdesítsük a felületet. Ezt követően ipari porszívóval alaposan pormentesítettük.
A kitöréseket kitisztítottuk, kicsiszoltuk és állékony műgyanta habarccsal síkba gletteltük. (StoPox IHS BV + StoDivers ST )

Nemak_2

A habarcsfelületeket előkentük, hogy a régi padlóval azonos legyen a szívóképessége, így nem lesz foltos az új burkolat. ( színazonos StoPox BB OS )

A végső fázisban fogas lehúzóval kialakítottuk az új öntött padlóburkolatot. Ezt tüskés hengerrel feltétlenül át kell dolgozni, hogy a keverés során keletkező légbuborékokat eltüntessük.

Nemak_3

Köszönhetően a régen jól elkészített padló alapfelületnek, egy ilyen felújítás  során kis ráfordítással ismét strapabíró, szép aljzatot készíthetünk.

Felhasznált anyagaink:

StoPox IHS BV

StoPox BB OS

StoDivers ST




A weboldal cookie-kat használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa! A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába! Bővebb információk >>

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás